Napok óta érlelődik bennem, hogy megszólaljak. Igyekeztem lebeszélni magam róla, mert ezzel nem leszek népszerű. Nem mintha feltétlenül arra törekednék.
Olvasgatom a közösségi oldalakat, s egy csomó csoportnak a tagja vagyok.
Nagy állatszerető hírében állok. Most is éppen 3 doromboló szőrpamacs vesz körül (hátha leesik valami az asztalról 😀 ) Mindig volt állatom, és valószínűleg mindig lesz is.
De amit mostanában látok kicsit elszomorít.
És nem, nem az szomorít el, hogy az emberek már saját gyermekükként ajnározzák az állatokat (a mi állataink is családtagok), hanem az, hogy a különféle nézőpontok egymásnak feszülnek. S igen-igen csúnyán beszélgetnek egymással egy-egy “történet” kapcsán.
Töredelmesen bevallom, bár cicát mentettünk, az állataim mindent megkapnak, ivartalanítva vannak. De bizony kijárnak az udvarra! (ez néhol már főbenjáró bűnnek számít) Sőt, továbbmegyek, a mi cicáink isznak tejet. Nem, nem cicatejet. Hanem rendes tejet, amit mi is iszunk.
Félreértés ne essék, én nem haragszom arra, aki szerint tilos kiengedni a macsekot. Elfogadom az álláspontját. Csak azért vagyok szomorú, mert ő nem képes elfogadni a másik ember gondolkodását.
Minap egy cicás oldalon valaki segítséget kért. S a hozzászólók (nem kevesen voltak) kb 70 %-a lényegében nekiesett, hogy miért mehet ki a cica az udvarra és miért nincs ivartalanítva. A poszt indítója minden volt, csak rendes, állatbarát nem.
Tényleg ez kell?
Nem lehetne, hogy egyszerre emberszeretők és állatszeretők is legyünk?
Nem lehetne, hogyha csak bántó dolgok jutnak az eszünkbe, akkor inkább ne szóljunk hozzá?
Nem lehetne, ha valaki segítséget kér, akkor annak segítsünk, és ne oktassuk ki, hogy miért nem csinálta eddig másként?
Mi lenne, kedves állatbarátok, ha az embertársaitok felé is szeretettel fordulnátok?
De tudjátok, most az is eszembe jutott, hogy lehet az, hogy bármi baj, kérdés felmerül, akkor a közösségi oldalakon kérünk segítséget? Nincs család? Barátok? Szomszédok? …. Hova lett a valós kommunikáció?
Ej! … Nagyon rossz irányba megyünk. 🙁
Én bolond, meg olvasgatok, nézelődök tovább…
Egy kedves barátom kóbor kutyákról írt véleményt. Jaj! Szerencsére nem az a típus, akit meg kell védeni, és általában nem is az a megbánós típus. De ő is aztán kapott mindent!
Tényleg ez kell?
Csak ennyire agresszíven lehet?
De tudjátok mit? Az állatok csodálatosak. Mindig velünk éltek, és reméljük mindig is a barátaink maradnak! <3 De ezen túl is van élet! Vagy család. Van szerelem. Van gyermek.
Ne a szeretethiányt pótoljuk velük!!!
Kérlek titeket! Mielőtt hozzászóltok valamihez, gondoljátok magatokat a másik helyébe! Ne mondjatok, ne írjatok le olyat, ami nektek is fájna, ha nektek írnák! És legfőképpen fogadjátok el, hogy nem mindenki úgy gondolkodik, mint Ti!
S lehetőleg ne a 4 fal között, állatokat simogatva böngésszétek a netet, hanem menjetek ki a nagyvilágba. Barátkozzatok! Kommunikáljatok! ÉLJETEK! (lehet ezt úgy is, hogy veled van a szeretett állatkád is 😉 )
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: